felhasználói név:
jelszó:
regisztráció
tovább a galériába


Támogatóink

Tisztelettel üdvözöljük a Felsőbarcikáért Alapítvány honlapján!

Vannak, akik napjainkban is megkérdezik Kazincbarcikán belül, hol található Felsőbarcika. Nos: közigazgatásilag Putnok felé a Hadak útja (26-os út) és a vasútállomásra vezető út (Vasút út), múltunk szerint a KÜBLER mögötti egykori iparvágány, jelenti Felsőbarcika virtuális kerítését. A kertes családi házak igazi nyugodt, falusi hangulatot árasztanak, dolgos kezekről árulkodnak.
Ebben a városrészben működik a 2000-ben dr.Czifra János ügyvéd Úr által létrehozott Felsőbarcikáért Alapítvány azzal a céllal, hogy az önkormányzati tulajdonú Táncsics Mihály Művelődési és Közösségi Házat működtesse, abban kulturális, sport rendezvényeket szervezzen.Az alapítvány céljai között megtalálható a hagyományápolás, a közösségi élet fejlesztése, közösségi programok szervezése.

A kuratórium elnöke: Viszoczky Sándor
titkára: Takács István
Kurátorok: Dzsupin Imre
Fehér József
Fiálné Csíkász Erika
Hegyi Antalné
Kolumbán Gábor
Lempochner Zsolt
Szűcsné Tóth Csilla

Kérjük, honlapunkon keresztül is ismerkedjen meg a városrésszel, tekintse meg rendezvényeinkről készült felvételeket, legyen rendszeres látogatónk!

Legfrissebb rendezvények
Ruha osztás
Tájékoztatjuk a városrész lakosságát, hogy augusztus 30-án hétfőn 9 órától... részletek itt!
A U K C I Ó!
Mezey István grafikusművész a Felsőbarcikáért Alapítvány közreműködésével, felhívással fordult a... részletek itt!
VIRÁGOS UDVAR, VIRÁGOS HÁZ
E l m a r a d ! 10 éves a... részletek itt!
Három legfrissebb kép a galériában













Legfrissebb aktualitás
APEH értesítés
Megérkezett az adóhivatal értesítése amelyben közölték, hogy a szja 2009. évi felajánlott 1%-a 132.713.-Ft Köszönet mindazoknak akik a Felsőbarcikáért Alapítványt jelölték meg kedvezményezettnek s ezzel segítették... részletek itt!
Részlet az archivumból
Köszönet az 1%-ért 1%
Megérkezett az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal értesítése mely szerint az alapítvány részére felajánlott összeg 151.926.-Ft Az alapítvány köszönetet mond mindazoknak, akik úgy rendelkeztek, hogy ezúto is... részletek itt!
Tisztelt Adózó! Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak akik 2009-be a Felsőbarcikáért Alapítvány részére ajánlották fel személyi jövedelemadójuk 1 %-át. Összese 154.226.-Ft agy segítséget jelentett a közösségi ház... részletek itt!


Google
 
Copyright © 2008 készítette viszo design. Minden jog fenntartva!